Jonathan Rea mind a 2 futamot megnyerte

Jonathan Rea mind a 2 futamot megnyerte

1. futam

Változatos versenyt hozott a Superbike vb első portugáliai futama: sokáig Tom Sykes vezetett, ám a nyolcadik helyről induló Jonathan Rea a féltáv után megelőzte csapattársát. Aztán az eső is szemerkélni kezdett, amely új esélyt adott a 2013-as vb-elsőnek, ám végül a pontverseny éllovasa megszerezte idei kilencedik sikerét. A dobogót a ducatis Chaz Davies tette teljessé.


Meglehetősen felhős égbolt alatt, de még száraz pályán rajtolt el a Superbike vb mezőnyének első portimaói futama. A pole-ból Davide Giugliano vághatott neki a 20 körös viadalnak, míg mellőle Tom Sykes és Chaz Davies várhatta a piros lámpák kialvását. A pontversenyt magabiztosan vezető Jonathan Rea egy bukás miatt csak a nyolcadik helyre kvalifikálta magát tegnap.
A start után Sykes könnyedén vette át a vezetést, ám a legnagyobb rajtot Rea produkálta, aki az első kanyarhoz már negyedikként érkezett meg a Ducatik mögött, akiket az első kör végére szintén lehagyott, így máris felzárkózott csapattársa mögé a második helyre!

Rea folyamatosan szórta a jobbnál jobb részidőket, s néhány kör alatt le is dolgozta a hátrányát Sykes-szal szemben. A vb-éllovas aztán elkövetett egy kisebb hibát, így ismét hét-nyolc tized lett közöttük a differencia. Féltávhoz közeledve aztán ismét egymásra talált a két honfitárs, a helycserére ugyanakkor egyelőre nem került sor. Nem úgy, mint a harmadik helyért folyó csatában, ahol Haslam nyomta le Daviest – igaz, a ducatis hamar visszaelőzte az Apriliát.

Kilenc kör volt még hátra, amikor Rea is elszánta magát az előzésre, s a célegyenesben át is vette a vezetést 2013-as világbajnok kollégájától! Sykes nem is igazán tudta tartani a lépést csapattársával, míg a harmadik helyért zajló csata is eldőlni látszott, miután Haslam nagyon elrontotta az egyik féktávot és kanyart. A versenytáv kétharmadánál aztán elkezdett csepegni az eső a pálya egyes szakaszain, amelyre a vonatkozó zászlójelzéssel is figyelmeztették a versenyzőket. A pilóták óvatosabb üzemmódba is kapcsoltak, a csapatok a bokszban pedig felkészültek a kerékcserékre.

w24-wsbk-1.jpg

Rea volt az első a sorban, de az ő példáját követte többek között Davies és Haslam is: az ő motorjukra felszerelték tehát a nedves pályára alkalmas abroncsokat. Sykes egy körrel később látogatta meg a szerelőit, ám így is csak néhány méteren múlt, hogy nem került Rea elé, tehát kettejük között nagyjából változatlan maradt a különbség. Haslam ugyanakkor a korábbi csere ellenére is pórul járt: a brit a negyedik helyről dobta el az Apriliát, ezzel ismét a két ducatis haladt az egymással csatázni kezdő Kawasakik mögött.

Sykes és Rea nem volt tekintettel a nehéz körülményekre, látványos oda-vissza előzgetésekbe kezdtek a futam fináléjához érve. Az utolsó előtti körben aztán Sykes egy apró megbicsaklása eldöntötte a küzdelmet, onnan már nem tudott visszazárkózni Jonathan Rea-re, aki a 8. helyről indulva szerezte meg idei kilencedik futamgyőzelmét! Kawasakis kollégája második helyének köszönhetően a pontversenyben is feljött ebbe a pozícióba, míg a dobogó alsó fokára Davies állhatott fel a Ducatival.
Ami pedig a magyarokat illeti: Rizmayer Gábor Camier és Barragán kiesését kihasználva 19. lett egy kör hátrányban, míg Tóth Imre úgy ért célba a 20. pozícióban és öt kör lemaradással, hogy nem csak az eső miatt kellett meglátogatnia a szerelőit, hanem nagyjából a futam harmadánál műszaki problémái is adódtak.


Superbike Világbajnokság, Portimao, első futam, végeredmény:


1. J. REA GBR Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10R 20 kör
2. T. SYKES GBR Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10R +9.384
3. C. DAVIES GBR Aruba.it Racing-Ducati SBK Team Ducati Panigale R +13.753
4. D. GIUGLIANO ITA Aruba.it Racing-Ducati SBK Team Ducati Panigale R +27.818
5. S. GUINTOLI FRA PATA Honda World Superbike Team Honda CBR1000RR SP +28.141
6. M. BAIOCCO ITA Althea Racing Ducati Panigale R +39.665
7. A. BADOVINI ITA BMW Motorrad Italia SBK Team BMW S1000 RR +40.829
8. L. MERCADO ARG BARNI Racing Team Ducati Panigale R +43.401
9. M. VD MARK NED PATA Honda World Superbike Team Honda CBR1000RR SP +59.025
10. A. LOWES GBR VOLTCOM Crescent Suzuki Suzuki GSX-R1000 +1'01.388
11. J. TORRES ESP Aprilia Racing Team - Red Devils Aprilia RSV4 RF +1'02.769
12. L. HASLAM GBR Aprilia Racing Team - Red Devils Aprilia RSV4 RF +1'04.152
13. R. DE PUNIET FRA VOLTCOM Crescent Suzuki Suzuki GSX-R1000 +1'39.537
14. D. SALOM ESP Team Pedercini Kawasaki ZX-10R +1'43.681
15. N. TEROL ESP Althea Racing Ducati Panigale R +1'45.940
16. R. RAMOS ESP Team Go Eleven Kawasaki ZX-10R +1'49.326
17. N. CANEPA ITA Grillini SBK Team Kawasaki ZX-10R +1 kör
18. C. PONSSON FRA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R +1 kör
19. G. RIZMAYER HUN BMW Team Toth BMW S1000 RR +1 kör
20. I. TOTH HUN BMW Team Toth BMW S1000 RR +5 kör
DNF S. BARRAGÁN ESP Grillini SBK Team Kawasaki ZX-10R
DNF L. CAMIER GBR MV Agusta Reparto Corse MV Agusta 1000 F4

2. futam


Vasárnap kora délután rajtolt el a Superbike vb második futama Portimaóban, amelyen ismét Davide Giugliano indulhatott az élről, mellőle pedig Tom Sykes és Chaz Davies várhatta a piros lámpák kialvását. A start hasonlóképp alakult, mint az első versenyen: Sykes az élre állt, mögötte a Ducatik sorakoztak, a negyedik helyen pedig ismét felbukkant a nyolcadik pozícióból startoló Jonathan Rea. A brit nem teketóriázott: Daviest is lehagyta a második kör elején, majd a harmadikban egy pillanatra a vezetést is átvette, ám csapattársa azonnal visszavágott, ezt pedig Giugliano használta ki tökéletesen, aki mindkét Kawasakit maga mögé utasítva az élen találta magát.

w24-wsbk-2.jpg

Rea persze az olaszt sem hagyta meglógni, ám a vb-éllovas kétszer is sikertelen előzési manővert mutatott be, a másodikat követően ráadásul még Sykes is elmotorozott mellette. Vele még nehezebb dolga volt a britnek, ám a Kawasakik számára örömteli tény volt, hogy Giugliano kettejük csatájából profitálva sem tudta leszakítani őket. A verseny feléhez közeledve aztán Rea elszánta magát az előretörésre: előbb Sykes-ot, majd Giuglianót is tisztán kifékezte az egyes kanyar előtt. Az élboly mögött is szép csata zajlott: a korábban még a saját csapattársával viaskodó Haslam küzdött Davies-el.

A leglátványosabb jeleneteket a következő körökben is az apriliás és a ducatis szolgáltatta, miután előttük Sykes könnyedén vette át a második helyet Giuglianótól. Aztán a negyedik helyért zajló küzdelem is eldőlni látszott, Haslam ugyanis lélegzetvételnyi előnyre tett szert Davies előtt, akire egyre inkább megérkezett Torres is. Mögöttük a Hondák is házon belüli csatát vívtak: a Supersport tavalyi világbajnoka, Michael van der Mark üldözte a címvédő Sylvain Guintolit.

Amíg őket figyeltük, némileg meglepő módon Giugliano kezdte el ismét szorongatni a 2013-as vb-elsőt a második helyért, sőt öt körrel a vége előtt a ducatis vissza is vette ezt a pozíciót a kawasakistól. Sykes jelentősen visszalassult, ugyanis nem sokkal később Haslam, majd Davies is könnyedén elmotorozott mellette.

Mindez azonban nem befolyásolta Jonathan Rea-t, aki könnyedén zsebelte be idei tizedik futamgyőzelmét – a brit pilóta a 8. rajthelyről indulva tudott duplázni Portugáliában! Giugliano és Haslam állhatott még fel mellé a dobogóra, azaz három különböző márka képviselője is részt vehetett az eredményhirdetésen.  Rea előnye 124 pontra, azaz csaknem ötgyőzelemnyire hízott az élen.


Superbike Világbajnokság, Portimao, második futam, végeredmény:


1. J. REA GBR Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10R 20 kör
2. D. GIUGLIANO ITA Aruba.it Racing-Ducati SBK Team Ducati Panigale R +5.416
3. L. HASLAM GBR Aprilia Racing Team - Red Devils Aprilia RSV4 RF +6.689
4. C. DAVIES GBR Aruba.it Racing-Ducati SBK Team Ducati Panigale R +10.445
5. M. VD MARK NED PATA Honda World Superbike Team Honda CBR1000RR SP +14.122
6. S. GUINTOLI FRA PATA Honda World Superbike Team Honda CBR1000RR SP +14.265
7. J. TORRES ESP Aprilia Racing Team - Red Devils Aprilia RSV4 RF +16.213
8. T. SYKES GBR Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10R +19.384
9. L. MERCADO ARG BARNI Racing Team Ducati Panigale R +19.998
10. M. BAIOCCO ITA Althea Racing Ducati Panigale R +27.332
11. R. RAMOS ESP Team Go Eleven Kawasaki ZX-10R +28.904
12. A. BADOVINI ITA BMW Motorrad Italia SBK Team BMW S1000 RR +31.138
13. A. LOWES GBR VOLTCOM Crescent Suzuki Suzuki GSX-R1000 +34.252
14. C. PONSSON FRA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R +56.181
15. N. TEROL ESP Althea Racing Ducati Panigale R +1'02.679
16. R. DE PUNIET FRA VOLTCOM Crescent Suzuki Suzuki GSX-R1000 +1'03.200
17. N. CANEPA ITA Grillini SBK Team Kawasaki ZX-10R +1'03.488
18. G. RIZMAYER HUN BMW Team Toth BMW S1000 RR +1 kör
19. I. TOTH HUN BMW Team Toth BMW S1000 RR +1 kör
DNF S. BARRAGÁN ESP Grillini SBK Team Kawasaki ZX-10R
DNF D. SALOM ESP Team Pedercini Kawasaki ZX-10R
DNF L. CAMIER GBR MV Agusta Reparto Corse MV Agusta 1000 F4

Forrás: motorinfo.hu, nso.hu
 

X

Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát, mely statisztikát készít az oldal látogatóiról. Ön bármikor törölheti az így rögzített sütiket, illetve a kereső megfelelő beállításával megelőzheti új sütik letöltését.Szerkessze a cookie-beállításokat