Lorenzo tovább növelte az előnyét

Lorenzo tovább növelte az előnyét

Zsinórban harmadik győzelmét ünnepelte a Yamahával versenyző Jorge Lorenzo a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájának Olasz Nagydíján. Összetettben az ezúttal harmadik olasz Valentino Rossi áll az élen.

motogp-mugello

Jorge Lorenzo már az első kör során az élre állt, onnan kezdve pedig vissza sem nézett: akárcsak a legutóbbi két nagydíjon, úgy Mugellóban is meggyőző fölénnyel gyűjtötte be a győzelemért járó világbajnoki egységet. Yamahás kollégája, Valentino Rossi szokás szerint csak a középmezőny elejéről indulhatott, ráadásul ezúttal a rajtot is elrontotta, így bár a futam végére felzárkózott harmadiknak, összetettbeli előnye hat pontra olvadt a spanyollal szemben. Kettejük közé a pole-ból induló, s királykategóriás karrierje legjobbját elérő Andrea Iannone ékelődött be a Ducatival, míg mögöttük Dani Pedrosa végzett negyedikként. Utóbbi repsolos csapattársa, Marc Marquez borzalmas hétvégét zárt: hiába tört előre az első körökben, a verseny utolsó szakaszában elesett, így nulla ponttal távozik Olaszországból.

Az olasz közönség (amely egyébként leírhatatlanul fantasztikus hangulatot teremtett) sajnos továbbra sem képes elegánsan viselni a vereséget, ha a mallorcairól van szó, pedig lassan hozzászokhatnának, hiszen Lorenzo Misanóban is hasonlóan sikeres.

A spanyol yamahással az ötödik körig tudtak lépést tartani a többiek Márquez, Dovizioso, Iannone sorrendben. Igen, Marc Márquez egy fenomenális rajtot és egy parádés első kört követően a 13. helyről indulva Lorenzo hátsó kerekén találta magát.

Apropó rajt. Andrea Iannone startja a hivatalos álláspont szerint nem volt korai, bár a felvételeket elnézve, továbbra sem vagyunk erről meggyőzve. Ahogy az egyik újságíró kolléga fogalmazott, Iannone épphogy lekéste a korai rajtot…

 
motogp-mugello2
 

Valentino Rossi az első körökben a 9. helyen tartotta izgalomban és aggodalomban a drukkereket. Az első abroncsok fogyását azonban nagyon jól menedzselte, így hamarosan megkezdte a felzárkózást. Így érkeztünk el a táv feléhez, amikor Iannone, Márquez, Dovizioso, Pedrosa és Rossi is a további dobogós helyekért harcoltak.

Először Dovi szállt ki a harcból technikai hiba miatt – a hátsó lánckereke tört el –, majd Márquez hibázott újra, így számára a kavicságyban ért véget a futam.Vállsérülés ide vagy oda, Iannone dobogóra vitte a Ducatit, Rossi pedig a tavalyi évhez hasonlóan most is a harmadik helyig ért fel.

 

GYORSASÁGIMOTOROS-VB OLASZ NAGYDÍJ, MUGELLO

MOTOGP

1. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 41:39.173 perc

2. Andrea Iannone (olasz, Ducati) 41:44.736

3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 41:45.834

 

Forrás: nso.hu, p1race.hu

 

X

Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát, mely statisztikát készít az oldal látogatóiról. Ön bármikor törölheti az így rögzített sütiket, illetve a kereső megfelelő beállításával megelőzheti új sütik letöltését.Szerkessze a cookie-beállításokat