Sykes verhetetlen hazai pályán

Sykes verhetetlen hazai pályán

wsbk-donington-2016

1. Futam

A szombat délutáni első futamon a pole-ból az egész hétvégén remeklő Tom Sykes indulhatott, ám a rajtot követően Chaz Davies állt az élre, sőt az első kör végén egy egészen elképesztő manőverrel Giugliano is megelőzte Sykes-t, akit aztán saját csapattársa, Jonathan Rea is megelőzött.

Bár a rajt után visszaesett néhány helyet, hihetetlen versenyzéssel összességében simának mondható győzelmet aratott a hazai pályáján 2013 óta verhetetlen Tom Sykes.

Az egész futamot uralva a Kawasakik elléptek üldözőiktől. Elsőként aztán az éllovas Davies szállt ki a küzdelemből: a brit alól az utolsó kanyarban csúszott ki a motor, így csapattársa, Giugliano örökölte meg tőle a vezetést. Nem sokkal később aztán a már korábban is több apró hibát elkövető Rea mérte el csúnyán ugyanazt a féktávot, ám ő legalább talpon maradt, de így is visszaesett Savadori mögé – igaz, az apriliás csak néhány kanyar erejéig motorozott dobogós pozícióban, mielőtt a pontversenyt vezető kawasakis visszaelőzte volna.

2. Futam

A második futam is Sykes győzelmét hozta. Kijelenthető, hogy verhetetlen a Donington Parkban, mivel már 2013 óta nem talált legyőzőre hazai pályán. A második futamon a korábbi világbajnokot csapattársa vette üldözőbe, ám Rea-nek ezúttal be kellett érnie a második hellyel.

A vasárnap délutáni futamon az élről induló Tom Sykes ezúttal megtartotta a vezetést a start után, mögé azonban egy kör alatt felzárkózott Jonathan Rea, miután hamar lenyomta a tőlük le is szakadó Chaz Daviest. A két Kawasaki hosszú körökön keresztül üldözte egymást, ám a címvédő nem tudott igazi támadást indítani csapattársa ellen, miközben Daviesre egy ideig a Nicky Hayden, Lorenzo Savadori páros is igyekezett tapadni.

A futamon alig történt szinte előzés, csak a top10 második felében láthattunk izgalmas pillanatokat. Eközben az élen Rea sem engedte még el a győzelem esélyét, de hiába motorozott közvetlenül Sykes sarkában, még csak előzési kísérletre sem futotta tőle. Egészen addig, amikor már csak öt kör volt a végéig: ekkor bebújt a visszafordítóban, ám aztán az utolsó kanyart elhibázta – ahogy tette azt a tegnapi futamon is több alkalommal –, így honfitársa gyorsan visszavette tőle a vezetést.

 

X

Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát, mely statisztikát készít az oldal látogatóiról. Ön bármikor törölheti az így rögzített sütiket, illetve a kereső megfelelő beállításával megelőzheti új sütik letöltését.Szerkessze a cookie-beállításokat