Sykes és Rea őrült versenyen a dobogón

Sykes és Rea őrült versenyen a dobogón

wsbk-magny-cours-1

1. futam

Elképesztően izgalmas verseny és hatalmas gumicsatát hozott a WSBK első franciaországi versenye.

Felemás hétvége volt, hiszen részben száraz, részben pedig nedves aszfalton kellett próbára tenniük magukat a versenyzőknek. A nehéz kihívások között elrajtolt futamon a versenyzők számára már a gumiválasztás sem volt egyszerű feladat.

Bár a rajtnál még a pole pozícióból rajtoló Jonathan Rea jött el a legjobban, néhány kanyarral később azonban megelőzte őt Tom Sykes a másik Kawasakival.

A verseny felénél Sykes és Rea azonban – többekhez hasonlóan – a bokszkiállás és a kerékcsere mellett döntöttek, mivel a pálya egyre gyorsabban száradt. Így viszont hatalmas előnyhöz jutott Chaz Davis, aki ekkor a legnagyobb tempót diktálva a mezőnyben, kiállás nélkül az élre kúszott.

A futamot végül Davies nyerte senkitől sem zavartatva, kényelmes előnnyel, míg Sykes is felállhatott a dobogóra. Rea negyedikként ért be, amellyel mindössze csak három ponttal csökkent az előnye összetettben.

2. futam

A második futamon Jonathan Rea indulhatott a pole-ból. Azonban a címvédő mindössze csak néhány kanyarig tudta megőrizni a vezetést, Tom Sykes és Chaz Davies két oldalról támadták és a kanyar végén mindketten elmentek mellette. Az élboly így gyakorlatilag szinte pillanatok alatt ellépett a mezőnytől.

Rea előtt felcsillant a győzelem lehetősége, így néhány kör elteltével megtámadta Davies-t és megpróbált visszazárkózni csapattársára. A világbajnoki éllovas folyamatosan dolgozta is le a hátrányát Sykesszal szemben, végül aztán Davies már nem engedte vissza magára a Kawasakikat, így a szombati, száradó pályán rendezett viadal után a vasárnapi, ideális körülmények között tartott futamon is behúzta a győzelmet. Rea második helyével 44-ről 48 pontra növelte az előnyét a mögötte célba érő Sykes előtt.

X

Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát, mely statisztikát készít az oldal látogatóiról. Ön bármikor törölheti az így rögzített sütiket, illetve a kereső megfelelő beállításával megelőzheti új sütik letöltését.Szerkessze a cookie-beállításokat